Surfin' USA

California Dreamin'

Ünnepi elfoglaltságok, avagy az utóbbi 2 hét

Így hálidéj alkalmából már 23-án “áugrott” Bostonból Péter, egy másik ösztöndíjas, hogy együtt mászkáljunk a környéken mindenféle jót megtekintve.

Ennek jegyében keresztbe-kasul bejártuk San Franciscot autóval, villamossal (szarabb mint a régi körúti BP-en, de mondjuk főként turistáknak szól), cable carral (ez ugye a filmekből ismert dombramászós, valójában egy kábel megy folyamatosan a föld alatt, arra akaszkodik rá amikor kell), valamint megnéztük jópár távoli nézőpontból. Egyik volt pl Treasure Island mesterséges sziget ami a nem annyira híres de megfelelően hosszú Bay Bridge közepén helyezkedik el. (Ezt a hidat bár 1936-ban adták át itt már akkor sem szaroztak: 2 szintnyi 5 sávos autópálya és a felavatáskor egy aranyláncot vágott át az akkori kormányzó lángvágóval.)

Bay Bridge Yerba Buena Islandről (ez igazi, ehhez épitették a mesterségest)

Bay Bridge Yerba Buena Islandről (ez igazi, ehhez építették a mesterségest)

Megnéztünk még a világ legmagasabb élőlényeinek is néhány példányát, amit itt redwoodnak neveznek és bazi fenyőnek néz ki. A legnagyobb vmi 115 méter magas (és ez már biofizikai határ, a víz nem tud feljebb menni) és a konkrét helyét nem lehet tudni, nehogy lerombolják a mikroklímáját a turisták.

Bazi redwood Muir Woodsban

Bazi redwood Muir Woodsban

Santa Cruzba is leugrottunk surfözni, csak hullám nem volt úgyhogy helyette mentünk egyet az egyik legrégebbi 1924-es fa hullámvasúton, valamint keményen játéktermeztünk.

Soul Calibur - Kilikkel irtottam

Soul Calibur - Kilikkel írtottam

Ja és fókákat néztünk:

Megnéztük még a híres Mystery Spot-ot is SC mellett, ami mérnök gondolkodásúaknak csak egy meredek domboldalra hajított ferde ház mindenféle mendemondával (bár volt egy dolog amit nem vágtam, de a föld allatt lévő UFO mesét így sem vettem be).

Egy napot Napa valley-ben töltöttünk, ami az itteni Szépasszonyok völgye kb, csak nagyobb. Erről majd külön bejegyzés lesz.

Mindeközben levezettem kb 8-900 mérföldet (sír is már új olajért az autó) és ültünk 2 órát a SF-i dugóban nyitott ablakkal Rózsaszín Pitbullt bömböltetve, úgyhogy az az egy koccanás bőven belefér 🙂 A jogsim is megvan már (a konkrét kártyát még várom), így teljes józansággal (ja főleg Napában borkóstolás után:) jártuk az utunkat.

Karácsony alkalmából a részben spanyol san joséi éjféli mise mellett persze konyhaművészeti tudásomat is próbáltam villantani egy minimál lepény készítésével, amit anyu szokott ijentájt. Hát elég felemásra sikerült, cukor kispórolva, kissé odaégetve, de azért ehető volt:) Főleg hogy forraltbor is készült közben így megvolt a hangulat. Az ünnepi mirelitlazannyához viszont 5 puttonyos 1990-es Tokaji Aszú járult 30$-ért (tudom, hogy a kaja nem passzol, ennyihez volt türelmünk:) úgyhogy a hazai ízek (főleg alkohol terén) megvoltak.

) és tönkretett konyha

Lepény, bor (Aszú és heji kannás:) és tönkretett konyha

Szilveszterkor elautóztunk a vasúthoz, amivel 1,5 óra alatt értünk be SF-ba, de a vonaton legalább lehetett inni, nem úgy mint utána a városban ahol viszont erős fűszag volt. Mindenki összegyűlt a kikötőnél a tüzijátékra, ami nem sokkal volt komojabb mint egy veszprémi és ugye még inni se lehetett.

Szilveszteri tüzijáték, SF

Szilveszteri tüzijáték, SF

Bár + pont a városnak, hogy a tömegközlekedés ingyenes volt és ha haza akartál menni akkor a taxit fizette egy jogászcég (egész SF-nak/-ban), viszont nagy – pont, hogy semmi egyéb szervezett program nem volt, tüzijáték után ömlött a tömeg a klubbokba, kocsmákba. Ezekből ott a környéken nem sok értelmezhető árú volt, úgyhogy eltartott egy ideig míg pezsgőhöz jutottunk, de megoldottuk. Kis – pont még hogy a nyilvános vécék se özönlötték el a várost, így egy rendőr tanácsát követve SF központjában szabadultunk meg a fölös folyadéktól. Utána meg már irány haza a szintén ingyenes extra éjjeli vonattal negyed 3kor. Másnap délben dupla reptéri fuvarom volt (Péter el, Habib jött) úgyhogy az eszméletlen buli sajna nem volt pája.

Hétfőtől meg már megy a meló, de nem sokáig mert péntek délután irány Vegas, Vegas bébi 😉

Reklámok

2009. január 7, szerda Posted by | szórakozás | , , , , , , | 11 hozzászólás

Boldog Karácsonyt!

Jeff Dunham és Ahmed, a halott öngyilkos merénylő

2008. december 24, szerda Posted by | whatever | , , | 1 hozzászólás

Karácsonyi hangulat: ünnepi mash-up party és céges hepaj

Mint írtam itt elég erőteljesen pörgetik a hálidéjt már hálaadás óta: őzikével meg egyéb világító cuccokkal díszített házak, boltokban kizárólag karácsonyi zene stb.

Szombaton mi is meglátogattunk egy bulihelyet SF-ban, ahol ennek a  jegyében pörgették:

)

egy kezeden nem számolod meg a mikulások számát:)

Ezen kívül egyéb szempontok miatt is különbözött a szokásostól a buli: pl európai jellegűnek volt mondható, főleg fehérek voltak, a zene se hip-hop volt. Na ez ugye megint csak új, mert ugye mash-up volt végig, amivel nagyot bukni nem lehet, mert a 2 általában különböző stílusú egymásra kevert számból nagy esély van, hogy az egyik bejön. Ez ugye alap:

Aki nem vágja az gyorsan kattintson a play gombra, Prodigy részről ráadásul a klipp is legendás.

Na ilyesmiket produkált itt is a mikuláslánynak öltözött dj csávó (jah, azért a helyi sajátságok megvoltak, ma olvastam: SF-ban minden metafora tartalmaz szivárványt:) az elején. Aztán meg kiállt a bandája frontembereként énekesnek és élő mash-upot toltak csakis a karácsony jegyében. Volt itt minden pl White Christmas á la Billy Idol: White Wedding és hasonló nyalánkságok. Koncert után meg 2 helyszínen ment tovább a mesáp parti. Ezek voltak, és hát egész jól nyomták végülis ez a definitiv mash-upban utazó partihej az USA-ban (a wikipedia linken is ott virít a flyerük jobboldalt).

A hangulaton az is dobott a végére, hogy sikerült elég sokat magamba töltenem: már otthon indítottam a kollegától ajándékba kapott handcrafted oregoni ginnel, a helyszínen meg toltam pl egy abszintot is nem kevesebb mint 10 dollárért (itt égetik is meg aztán vizezik, tehát longdrink kissé), a legvégén meg vki megdobott egy ingyen piajeggyel is, nem mintha akkor szükségem lett volna még rá, persze elfogyott:)

Az alkohol az meg ugye mindig hozzásegít, hogy az ember idegen nyelven kommunikáljon, ugyhogy vmi krampuszfélének öltözött csajjal is beszéltem ha minden igaz Magyarországról, többre nem emléxem, kérem kapcsojja ki. Ez azér nagy fless, mert alapvetően ilyen helyen egy árva szót se szoktunk érteni, ha vki mond vmit angolul, Habibra pl rá akart mászni az elején egy illuminált 100 kilós csaj egy laposflaskával, de sikerült annyit értetlenkednünk, hogy én végül ittam a vodkának nevezett ouzojából aztán elment.
Szóval egész jó volt, ide még visszatérünk.

A cégnél meg mióta megérkeztem, nincs nyugvás. Az elején ugye még kint voltak a Halloween díszletek, aztán jött a Thanksgiving, most meg egy ideje már naponta változó, bővülő karácsonyi mindenféle virít az aulában.

De az egész az utóbbi 2 napban pörgött fel. Tegnap jött délután 3kor a  mikulás szánnal meg mindennel és hozta az ingyenkaját, piát. Egyeseknek ajándékot is akik meglepték egymást. Én részemről bekajáltam vmiféle lazac-készítményből vmint megkóstoltam a hummust is, ami egész elviselhető cucc a neve ellenére.  Mindezt csocsózás (néha már egész jól megy, az elején rendszeresen öngólokat lőttem a szembefalról, mivel ugye itt nincs lejtés oldalt az asztalon ami eltérítse, és itt az emberek direkt az ún.cigány-gólokra mennek soxor) közben nyomtattam el egy kis Jim Beam-es tojáslikőrrel.

Ma meg a dolgozók gyerekeinek volt ajándékozás mikulsáásal meg izzókból épült bólógató őzikével stb. Ez a kaja szepontjából volt megint csak jó: a gyerekeknek nem merték felszolgálni a sok ződséges gagyi mexikói kaját hanem panírozott csirke volt, sajtosmakaróni, vmijen krumpli meg ijen emberi kaják. A gyerekek miatt most mondjuk alkohol nem volt, de legalább így nem álmosodtam be a fallabda előtt… annyira. (Egy Gautham (ejtsd: Gotham 🙂 nevű indiai még így is rendesen megvert.)

Szóval pörög a meló, nem hiszem hogy holnap megtöröm azzal a hagyományt hogy csinálok is vmit, jövőhét meg már kötelező szabadság mindenkinek a gazdasági válság miatt.

2008. december 19, péntek Posted by | szórakozás | , , , , | 1 hozzászólás