Surfin' USA

California Dreamin'

Ön dönt, iszik vagy vezet, a 3 együtt nem megy

Viszont ebben a sorrendben egész korrektül.

Az volt ma ugyanis, hogy lejött Oregonból egy kollega, akivel sokat fogok dolgozni és hát meetingeltünk meg ebédeltünk a cég pénzén. Utána jórészt a neten keresgéltem használt audió cuccot a lakásba, amíg el nem léptem SSN-t kérvényezni.

Ez is érdekes volt, mert zárás előtt szűk 10 perccel értem oda és miután a magyar biztonsági őr a megfelelő ablakhoz irányított már pörgött is az amcsi bürokrácia.

Az elkövetkező 1,5 órában betörtem Habibhoz (legalábbis az utca túloldaláról nézve elég gyanús lehetett), hogy megszerezzem a megrendelt fényképezőgépemet, majd egy óra dugóban állás következett, amiből már kezd elegem lenni (reggel 15 perc sorbanállás az autópálya előtt majd szűk 5 perc a pályán, zseniális).

Így 1 óra késéssel oda is értem a vacsira egy puccos étterembe az említett kollégával és egy itteni boss-al. Nyilván ezt is a cég fizette:) Bár ne tette volna: sikerült kiválasztanom leírás alapján vmi borzalmas iráni kaját, ami elsőre nem tűnt rossznak, de vmi speckó fűszer nagyon fura lett a végén. De a lényeg, hogy a kollegák jó arcok, kb 20 éve haverok és szívatták végig egymást, néha eléggé non-PC módon, amúgy meg dumáltunk a kulturális különbségekről, melóról, környékbeli néznivalókról stb. És ugye hülyén nézett volna ki, ha csak vizet iszok a kaja mellé (ezt szó nélkül hozzák mindenhol jéggel, citrommal) így letoltam egy sörikét, meg megkóstoltam egy kaliforniai Cabernet Sauvignon-t ami igen finom volt (bár én inkább ugye a fehéret komálom). Ők még vmi gin-t is lehuztak mielőtt odaértem, mégis szépen mindenki hazavezetett (én szolidabban toltam, végülis jogsim meg biztosításom még nincs és az első rendszámtáblám is a csomagtartóban süpped), ilyen későn már élvezetes is, mert nincs óriási tömeg. Így kipróbáltam egy kis gázbataposást, és nagyon keménynek éreztem magam hogy 80mph-val száguldok, aztán rájöttem, hogy az még mindig lassab a magyar megengedettnél (itt ugye 65 mph a max pályán).

A mosás így megint nem jött össze, de talán még holnapra össze tudok kaparni egy adag tiszta cuccot.

Reklámok

2008. november 7, péntek Posted by | melo, szórakozás | , , , , , , | 5 hozzászólás