Surfin' USA

California Dreamin'

Dolgos rész

Munkában sose szakadtam még meg:) ezt igyekszem most is elkerülni. De a blogolást igyekszem fokozni tutira.

Nagy újdonságok nincsenek, generálom a táblázatokat, grafikonokat a mérési eredményekhez. Mi több izgalmas 20 soros excel függvényeket is megálmodok véletlen nagyságú és szintén véletlen értelmezési tartományú adatsor interpolációval való diszkretizálásához lehetőleg mérési pontossággal. Jól hangzik mi?! Mindez azért kell, hogy a 3 órás mérést 40 percesre rövidíthessük kompromisszumok nélkül.

Esetenként optikai kábelt installálok ami kemény egy bit információt továbbít úgy fél óránként, gazdaságos. Najó de legalább nem vezet rádiófrekvenciás hullámokat a mérőszobába. Ahol amugy a több-tízezer dolláros antennát forgató asztal motorja máris felmondta a szolgálatot úgy tűnik.  A srácok, akik átugrottak megnézni, a Lockheed Martinnak építenek hasonló szobát éppen. Csak épp abban az asztal akkora mint nálunk a szoba és a 10 méteres pneumatikus ajtón keresztül kitolják ha rá akarnak épp tenni egy fél repülőt vagy nemtom.

Szóval semmi Nobel-díj eséjes nem történik, csak gondoltam erről is írjak már ha elvileg dolgozni jöttem ki:)

Amúgy a rendszeres heti meetingeken néha hangzanak el érdekes infók, amik betekintést nyújtanak az infokommunikációs piac ezen szűk részére és a változásokra. Pl az Aruba termékeit fogják használni a teljes Burj Dubai toronyban, ami gondolom jó reklám lesz.

Ami még poén volt, hogy egyik szerdán délután arra lettem figyelmes, hogy a kajálós-lazulós nagyteremben eszeveszett jégkrémezés kezdődött. Márminthogy csoki-vanilía-eper, öntetek, tejszínhab meg minden ami kell. Persze én is kivettem a részem a jóból és közben kiderítettem, hogy 7 éves lett a cég. Ez alkalomból beugrott a fő-főnök is és elmondta mi a stájsz a piacon, meg lehetett neki kéréseket/kérdéseket feltenni. Vki kifogásolta, hogy nincs óra némejik konferencia-teremben és a bossok túl hosszóra veszik a meetingeket, emire a főnök viccesen kérdezte, hogy digitális vagy analóg legyen. A végén mindenki kapott egy ijen plaketett:

jó nehéz, bár nem 800 font

jó nehéz, bár nem 800 font (ez vmi mondás állítólag)

Másnap  meg hozták az órákat felszerelni:)

Reklámok

2009. március 9, hétfő Posted by | melo | | 1 hozzászólás

Mostanában nem

nagyon blogoltam ugyebár. Shame on me.

A mindenféle érdekfeszítő programok márciusban várnak rám. Mindjárt köv pénteken pl az említett Black Label Society koncert. Aznap premierel ráadásul a Watchmen, részemről az év talán leginkább várt filmje, reméljük nem lesz csalódás.
Aztán ott van még az, hogy a last.fm-ről kiderült Millencolin koncert lesz SF-ban méghozzá 20 dollárért 17-én, ami zsírság (ápr. 25-én Budapesten lesznek, ha vkit érdekel). Igazi calipunk egyenesen Svédországból:)

Aztán másnap már indulunk is a HAESF által szervezett “field trip”-re Los Alamosba (New Mexico), és megnézünk szépen egy-két labort ahol anno a Manhattan projektet (értsd atombomba) pörgették a második VH során több magyar résztvevővel is ugyebár. A besugárzódással elleszünk szerdától szombatig, majd fakultatív programként 5en az ösztöndíjasok közül kiegészítjük pár nappal a trippet egy kis sziklanézéssel. Értsd Monument Valley és Grand Canyon.

Addig meg dolgos-sportos hétköznapok és pihenös-szolidan aktívkodós hétvégék pörögnek (holnap pl lehet befigyel egy monster-truck bemutató). Bár most kezd konstans jóidőbe átmenni a hejzet, úgyhogy a surf is kinéz hamarosan, mostanában kicsit szüneteltettük (Hawaiira azért csak fel kell készülni:)

2009. február 28, szombat Posted by | whatever | , , , | Hozzászólás

Hazahoztam a munkát

Najó csak annyira, hogy a LOST-nézés előtt elkövetett mosás végén a szárítóban találtam egy SMA csatlakozót. Köszöni jól van:)

2009. február 12, csütörtök Posted by | whatever | , | 6 hozzászólás

Mostanában

volt pár dolog, de semmi különleges és általában meló valamint fallabda vagy éppen kondi után elég fáradtnak éreztem magam, hogy ne blogoljak. Meg amúgyis erőteljes sorozatszezon van (LOST, BSG, 24), amire esténként koncentrálni kell (persze én is csak letöltöm az ismert magyar oldalról pár perccel a tv adás után, kellenek a francnak a reklámok:)

Szóval mostmár van meló, én vagyok a fény az éjszakában, de legalábbis az antenna karakterisztika előállításban:)

ez pl egy tölcsérantenna karakterisztika

ez pl egy tölcsérantenna karakterisztika

Clark Oregonban még sejti, de helyben, már rám hivatkoznak. Azért persze nem bukna be a cég nélkülem, alapvetően az ügyfeleknek szánt hűdekiráj vizuális promóanyag lesz ezekből. A szoba alapvetően amúgyis elektromágneses kompatibilitás vizsgálatok és hibakeresés céljából épült, a 3D karakterisztika előállítás meg csak egy párezer dolláros add-on.

Amúgy meg elég jó idők voltak, úgyhogy kipróbáltuk a rekorddöntősen messzire repülő frizbimet is extenzívebben. Egyrészt az említett strandolás közben Santa Cruzban, ahol persze vízbe nem mentünk, még nyáron is max 16 fok. Képek:

strand, Santa Cruz, január 18

strand, Santa Cruz, január 18

Másrészt múlt hétvégén ellátogattunk röviden az USA 3. legnagyobb parkjába, a Golden Gate parkba SF-ban. Itt is lazacsávó jelleggel toltuk a frizbit, mint sokan mások midőn néhány helyi hippicsaj, meg LA-i zenészarc meginvitált minket egy Ultimate Frisbee meccsre. Nekem bejött, már korábban is ki akartam próbálni. Alapvető szabályaiban az amcsi focihoz hasonlítható, de nem is szabad egymáshoz érni; lényegében sok futás és közben frizbizés. Az erőteljes kiizzadás után még elnéztünk a hídra is gyalogosan, naplemente tájékán:

aszondja ne lőjj rakettát a hidról, ottlétünkkor senki sem próbálkozott

aszondja ne lőjj rakettát a hídról, ottlétünkkor senki sem próbálkozott

A hét elején meg jóféle áramszünet ütött be az albi környékén elsötétítve a fél várost. Hazaérek melóból 8 körül, hogy megyek egyet futni a minimál konditerembe meg jacuzzizni erre 10 percre rá beütött a krach. Szerencsére az laptopom jókora akksival rendelkezik, így elvoltam. Pl csináltam néhány képet:

metal-fény, hehe

metal-fény, hehe

minegyik betű külön kép persze, egybe nem ment 8 másodperces záridővel

minegyik betű külön kép persze, egybe nem ment 8 másodperces záridővel

Ehhez azért szükségeltetett a gép, mert az USB-s webcam LED-jei produkálták a világítást. Utána még belefért pár epizód, meg legalább jól kialudtam magam. Ja és a futós-jacuzzi kombóra is sort kerítettem ma, úgyhogy nem kell sajnálni:)

Közben meg megvettem a jegyem a márciusi Black Label Society koncertre SF egyik legendás arénájába, úgyhogy 2 legyet egy csapásra (bár egyelőre kb PeCsanak tűnt de majd kiderül). Mostanában amúgyis metál volt a hangulatom:), az autóban csak Fémzene szólt, szó szerint is de azért nem az Ossian uralt, hanem ők is:

You Bastard!

You can’t smell your own shit on your knees!

Charge me , charge you / charge us, charge through / Amplify, terrify / Supercharger electrifies!

Blood and Death are waiting like a raven in the sky, I was born to die!

(Igen sztem felkiáltójel van mindegyik végén, ponttal hogy néznének már ki?) Lehet tippelgetni:)

Apropó autó. Az ABS-t már ugye tapasztaltam effektív működés közben, a kipörgésgátlót (ami ASR?) meg nem, gondolom nincs. A minap eső után/közben hajtok fel az autópálya feljáróra egy elsőbbségadás tábla után, mondom toljuk neki (kb megállásból). A pedált toltam is rendesen, de az autó nem mozdult, ugyanis egy helyben pörgette a full új gumiszettel felvértezett kerekeket. Szóval van nyomaték. Amúgy meg érdekes, hogy a 3.8 L-es motorral szerelt Buick (de Habib Ford Taurusa is) hogy bőg ha 50mph fölött tövignyomod és visszavált (gondolom 3-asba).

Elkezdtem fontolgatni egy költözést is. Az ideális az lenne, ha olcsóbban bicikliútnyi távolságra lehetnék a melóhelytől, ezáltal összesen kb havi 200at megspórolva. És úgy tűnik van is ilyen, úgyhogy holnap meg is nézek párat munka után, ha összejön.

2009. február 9, hétfő Posted by | whatever | , , , , , , | 8 hozzászólás

Cselekvős nap, avagy készülök a Budapest-Bamakóra

A kerékcsere már megy. Nade kezdjük a zelején.

A melóban rájöttünk, hogy mit csinálunk rosszul 3 napja. Kb 5 perccel azelőtt esett le mielőtt megkaptuk a supporttól a 3. emailt, hogy márpedig mi vagyunk a hüjék. Így mi is hozzárjárultunk a statisztika erősítéséhez, miszerint a supporthoz forduló vásárló a hüje, éljünk! Nyilván egy kattintás volt az egész és máris fánkformájú lett a dipól-karakterisztika, szóval egy “asshole”-t kaptunk az “asscrack” helyett, ahogy eddig neveztük.

Meló után nyomtam egy kis fallabdát siralmas teljesítménnyel és egy kis kondi-szauna kombó után már indultam is haza fél 10 körül. Ahogy elindultam, éreztem hogy vmi nem stimmel, furcsán rezgett az autó. Mondom motornak tűnik, leparkoltam, pörgettem, normális. Megyek tovább, nem jó vmi. Behuztam egy random cég parkolójába, hogy megbillegtessem, stimmel-e a felfüggesztés. Azzal nem is volt baj, de a jobb hátsó kerék totál lapos volt.

defektes Buick

defektes Buick

Gondoltam egyszer mindent el kell kezdeni, de nem este tíz óra sötét parkoló az ideális ilyesmire. Felhívtam Habibot szóbeli támogatás céljából, aszonta átugrik tapasztalás céljából. Addig átálltam egyenes felületre, elővettem a hozzávalókat, belőttem a rádiót (fontos hogy az ember ne unatkozzon:). Az előírás szerint kitámasztottuk az átellenes balelsőt Habib pótkerekével (az előírásban persze nem Habib pótkereke van:) és nekiláttunk az operációnak.

nekiveselkedik

nekiveselkedik

nincs ki a 4 kereke

nincs ki a 4 kereke

Na nem kell nagy hepajra gondolni, nem agyműtét ez, pár perc alatt kész voltunk. A pótkerék viszont érdekesen fest a Buick alatt, pár centivel még az átmérője is kisebb. Valamint igen laposnak is tűnt, úgyhogy úgy gondoltam le kéne csekkolni alapvetően az összes gumi nyomását. Irány a benzinkút.

kiskerék

kiskerék

Az első helyen furcsamód hiányzott a levegőpumpáról a nyomásmérő úgyhogy továbbálltunk. Akkor lepődtem meg, mikor a másiknál is ugyanolyan volt, és a felirat továbbra is azt állította, hogy ott van. Hát biztos, próbáljuk ki. A feladatot tovább nehezítette, hogy mint végül kiderült a pórkerékben olyan minimális nyomás volt eredetileg, hogy nem jelezte a mérő. A jelzés pedig úgy néz ki, hogy egy rovátkolt fém alkatrész kitolódik a cuccból a nyomásnak megfelelő hosszúságban, a fene se jött volna rá, de a benzinkutas is állította hogy ottvan és végül tényleg. A többi kerék amúgy megfelelő nyomásúnak bizonyult, úgyhogy megfelelő biztonságban hazarepesztettem 70km/h-val az autópályán, biztos örültek nekem.

Most pedig BSG és gin-tonic.

2009. január 31, szombat Posted by | autó | , , | 5 hozzászólás

Punnyadós nap

Bár reggel még pörögtem és Sabbath Bloody Sabbathot hallgattam a pálmafák között a munkahej felé suhanva utána vmiért egész nap fáradt voltam, pedig ugyanannyit aludtam mint máskor (keveset, szóval ez magyarázhatja). A  melóban is egy idő után már csak bólogattam, hogy “tényleg nem stimmel vmi ezzzel az antenna karakterisztikával” meg ijenek (alap, hogy nem a mi hibánk, hanem a szoftvergyártóé, bár ők az első emailjükben egyelőre hárítottak).

A szokásos csütörtöki fallabdát is kihagytam ezért és hejette elmentem vásárolni. Bezsákoltam két gyorsanszáradós rövidnagdrágot meg egy hasonló pólót (fallabdához, kondihoz), két sima pólót: egy metálosat (fekete alapon fehér ördögvilla), meg egy indie hangulatút (fehér alapon greyscale fejhallgató), egy pár strandpapucsot nyárra (már szinte itt van) meg egy ilyesmit. Mindez 80ba fájt. A baj csak az hogy mire elkezdtem cipőt nézni már bezárósra  fogták a témát, meg amúgyis felbpróbáltam egy elvileg 45-ös Converset (nekem 43,5 kell kb), ami szorított, de hosszra meg túl nagy volt. Szóval ez még függőben.

Levezetésként meg nyomtam itthon egy kis jacuzzit fröccsel meg stand-up comedyvel. A pizza meg közben odaégett úgyhogy most “eszek”.

2009. január 29, csütörtök Posted by | szórakozás | , , | Hozzászólás

8 óra munka?

Egy frászt.

Nemrég értem haza egynesen melóból, most hajnali 1 van. Reggel 10 óta voltam bent. De persze nem köteleztek és érdekes volt, mert az újonnan elkészült szobát kalibráltuk és méregettük. Csak a végére már kivolt a pöcsöm, mer nem akkart működni semmi, az utsó mérést ott is hagytam Clarknak, aki még 1edül maradt.

De a héten legalább közelítem a napi 2 ingyenkaja átlagot 🙂

Néhány kíp:

szoba1

már csak a padlót kell beborítani

ajtó kész

ajtó kész

aaand ready to go

aaand ready to go

2009. január 23, péntek Posted by | melo | , | 2 hozzászólás

Mindig csak a meló

Najó nem mindig, de most beindult. A fő attrakció, aminek elkészültét az oregoni kolléga (továbbiakban Clark) már ideérkezésemre ígérte, csak most érkezett a befejezési szakaszhoz. Ez nem más, mint egy (elektromágneses hullám szempontjából) reflexiómentes szoba, amelyben a cég által gyártott különböző eszközök, antennák sugárzási karakterisztikáját lehet mérni vagy éppen EMC vizsgálatokat végezni. Egy pár apró dologban csúcstechnológiás, egy pár másikban nem annyira, de valsz egy jó képességű egyed lesz, mivel Clark karrierje során már 13 hasonlót épített és a többszázezres befektetés is sejteti, hogy a menedzsment nem játszott olcsójánost.

A szoba nem kicsi, a legkisebb mérete belül kb 5 méter, kívül persze nagyobb, nem csak egy egyszerű fal, és így néz ki:

Szoba kivülről, nyitott ajtó ferrittel fedve

Szoba kívülről, nyitott ajtó ferrittel fedve

Van bent egy forgó asztal és az ezen elhelyezkedő műanyag oszlopon lévő tartószerkezet is  elforgatható egy másik tengely körül, mindez persze számítógépről vezérelve, így néhány kattintással látványos 3D-s antenna karakterisztikát leszünk képesek generálni, ha minden a hejére kerül.

A világítás is érdekesen van megoldva: 6 helyen van bevezetve többezer üvegszál, amiknek a másik végén két projektorlámpa teljesít szolgálatot. Ez, meg egyéb más frappáns megoldások azért kellenek, hogy semmilyen úton ne juthasson a szobába rádiófrekvenciás hullám kívülről.

A reflexiómentesítést 1GHz-ig fára fúrt ferritcsempék alkalmazásával érik el, amelyek teljesen beborítják a szobát belülről. Mivel ezek is csak pénteken kerültek helyükre véglegesen (nagyjából:) hétvégén végeztünk néhány referenciamérést (strandolás előtt így vasárnap délelőtt a spektrumanalizátort figyeltem erősen). Ma (hétfőn) reggel ugyanis megérkezett a nagyfrekvenciás elnyelő egész pontosan 187 db 150x60x60 cm-es dobozban, mindez egy bazinagy- és egy kiskamionnyi rakományt jelent, amelynek kipakolásában volt szerencsém részt venni. Itt látható egy doboz tartalma a forgó asztal társaságában:

Turntable és absorber

Turntable és absorber

Újszerű itt pl a narancssárga szín (ez az Aruba színe): ilyen semejik hasonló szobában nincs a világon 🙂 Ezek igen fondorlatos technológiával kerülnek a falra: az aljuk tépőzáras és a falra ragasztott csíkok fogják meg, mégpedig nem is akárhogy, utána alig tudod leszedni. Pedig nemegyszer kellett ezt elművelnünk ma, ugyanis ezeket mi pászítjuk a falra (a gyártóval való technológiai nem-egyetértés miatt). Kb felét sikerült ma felapplikálni és még így is teli dobozok olálkodnak az épület minden rejtett sarkában. Az tetszett hogy a kétméteres állat részlegfőnök (hardvereseké) is kivette a részét a munkából, közben szállítva a legviccesebb helyzeteket. Egyszer pl megnézte -2 centiről az egyik piramis csúcsát (nem para, teljesen rugalmasak ezek a cuccok, mint a kemény habszivacs) ezáltal áljuk-körbe-és-röhögjük-ki szituációt előidézve. A végén meg igyekeztünk megszabadulni az üres dobozoktól, amihez szintén egy tehereautó kellett volna, így a kukába (pedig nem kicsi) nemigen akart beleférni, de a főnök példamutató módon el kezdett benne ugrálni ezáltal összepréselve az addigi anyagot.

Holnap még folytatjuk ugyanezt a témát de a hét második felében remélhetőleg már mérünk mint állat. A szoba egyelőre így fest, najó nem fest:

Anechoic chamber

Anechoic chamber

2009. január 20, kedd Posted by | melo | , | 8 hozzászólás

Karácsonyi hangulat: ünnepi mash-up party és céges hepaj

Mint írtam itt elég erőteljesen pörgetik a hálidéjt már hálaadás óta: őzikével meg egyéb világító cuccokkal díszített házak, boltokban kizárólag karácsonyi zene stb.

Szombaton mi is meglátogattunk egy bulihelyet SF-ban, ahol ennek a  jegyében pörgették:

)

egy kezeden nem számolod meg a mikulások számát:)

Ezen kívül egyéb szempontok miatt is különbözött a szokásostól a buli: pl európai jellegűnek volt mondható, főleg fehérek voltak, a zene se hip-hop volt. Na ez ugye megint csak új, mert ugye mash-up volt végig, amivel nagyot bukni nem lehet, mert a 2 általában különböző stílusú egymásra kevert számból nagy esély van, hogy az egyik bejön. Ez ugye alap:

Aki nem vágja az gyorsan kattintson a play gombra, Prodigy részről ráadásul a klipp is legendás.

Na ilyesmiket produkált itt is a mikuláslánynak öltözött dj csávó (jah, azért a helyi sajátságok megvoltak, ma olvastam: SF-ban minden metafora tartalmaz szivárványt:) az elején. Aztán meg kiállt a bandája frontembereként énekesnek és élő mash-upot toltak csakis a karácsony jegyében. Volt itt minden pl White Christmas á la Billy Idol: White Wedding és hasonló nyalánkságok. Koncert után meg 2 helyszínen ment tovább a mesáp parti. Ezek voltak, és hát egész jól nyomták végülis ez a definitiv mash-upban utazó partihej az USA-ban (a wikipedia linken is ott virít a flyerük jobboldalt).

A hangulaton az is dobott a végére, hogy sikerült elég sokat magamba töltenem: már otthon indítottam a kollegától ajándékba kapott handcrafted oregoni ginnel, a helyszínen meg toltam pl egy abszintot is nem kevesebb mint 10 dollárért (itt égetik is meg aztán vizezik, tehát longdrink kissé), a legvégén meg vki megdobott egy ingyen piajeggyel is, nem mintha akkor szükségem lett volna még rá, persze elfogyott:)

Az alkohol az meg ugye mindig hozzásegít, hogy az ember idegen nyelven kommunikáljon, ugyhogy vmi krampuszfélének öltözött csajjal is beszéltem ha minden igaz Magyarországról, többre nem emléxem, kérem kapcsojja ki. Ez azér nagy fless, mert alapvetően ilyen helyen egy árva szót se szoktunk érteni, ha vki mond vmit angolul, Habibra pl rá akart mászni az elején egy illuminált 100 kilós csaj egy laposflaskával, de sikerült annyit értetlenkednünk, hogy én végül ittam a vodkának nevezett ouzojából aztán elment.
Szóval egész jó volt, ide még visszatérünk.

A cégnél meg mióta megérkeztem, nincs nyugvás. Az elején ugye még kint voltak a Halloween díszletek, aztán jött a Thanksgiving, most meg egy ideje már naponta változó, bővülő karácsonyi mindenféle virít az aulában.

De az egész az utóbbi 2 napban pörgött fel. Tegnap jött délután 3kor a  mikulás szánnal meg mindennel és hozta az ingyenkaját, piát. Egyeseknek ajándékot is akik meglepték egymást. Én részemről bekajáltam vmiféle lazac-készítményből vmint megkóstoltam a hummust is, ami egész elviselhető cucc a neve ellenére.  Mindezt csocsózás (néha már egész jól megy, az elején rendszeresen öngólokat lőttem a szembefalról, mivel ugye itt nincs lejtés oldalt az asztalon ami eltérítse, és itt az emberek direkt az ún.cigány-gólokra mennek soxor) közben nyomtattam el egy kis Jim Beam-es tojáslikőrrel.

Ma meg a dolgozók gyerekeinek volt ajándékozás mikulsáásal meg izzókból épült bólógató őzikével stb. Ez a kaja szepontjából volt megint csak jó: a gyerekeknek nem merték felszolgálni a sok ződséges gagyi mexikói kaját hanem panírozott csirke volt, sajtosmakaróni, vmijen krumpli meg ijen emberi kaják. A gyerekek miatt most mondjuk alkohol nem volt, de legalább így nem álmosodtam be a fallabda előtt… annyira. (Egy Gautham (ejtsd: Gotham 🙂 nevű indiai még így is rendesen megvert.)

Szóval pörög a meló, nem hiszem hogy holnap megtöröm azzal a hagyományt hogy csinálok is vmit, jövőhét meg már kötelező szabadság mindenkinek a gazdasági válság miatt.

2008. december 19, péntek Posted by | szórakozás | , , , , | 1 hozzászólás

Ez+Az, kisszínes, mindenféle …

Ilyent is akartam már egy ideje írni, csak mindig elfelejtettem, hogy mijen témákról. Szóval benyomások mindeféléről.

Közlekedés: ez ugyebár az amerikai társadalom és gazdaság alappillére, emiatt igen okos megoldások (jobbra kanyarodás piros lámpánál alap lehetne Európában is pl) vannak és sokkal gyorsabb mint otthon. Az esetek nagyrészében például miután elhagyom a lakás 100m-es körzetét munkába vagy bármi egyéb nagy forgalmú helyre mehetek min 35 mph sebességgel, ami ugye 56km/h és általában ennél nagyobb a megengedett a nem játszótéren (na jó nem kertvárosi) átvezető utakon. Bár autópályán a max az 65 (104km/h) az átlag sebesség így is min 40 sztem munkába menet. Mindez persze csúcsforgalmon kívüli időkben érvényes, de én akkor még nem vagyok ébren 🙂 Persze be lehet szopni a Sanyi által már említett piros hullámot is esetenként, de ritka. Alapból ha egyenesen mész szabad a pálya. Ez azt eredményezi, hogy pl az LA-be tett kirándulásunk során Habib 3,6 L-es ’94 Ford Taurusa majdnem 30mpg fogyásztást produkált, ami 7,85L 100km-en, ami nem olyan vészes.Főleg hogy két 30 dolláros teletankkal megfordultunk.

Nickelback: ez csak ma merült fel bennem, mert intencionálisan sosem hallgattam még Nickelbacket (kivéve ezt na:

csak hogy legyen mit hallgatni a sok rizsa közben) de ma betettem egy albumot a meloba menet és ami nem nyálas az egész metál |,,|, erről ennyit

Boltok: kb kilométerenként van bevásárlóközpont (plaza: parkoló körbevéve boltokkal, mall: nagy épület tele boltokkal pl: westend). A Walmart (ez is mindig egy mall vagy plaza része), ami olyan mint a TESCO és külföldön a legismertebb, nem árul friss zöldséget/gyümölcsöt (ami itt van a közelben az legalábbis nem), alkoholt meg végképp nem. Ezeket a Safewayben veszem, ami kaliforniai üzletlánc. Az alkohol egész olcsó (fun fact: a bor pont nem, pedig annak itt nagy kultúrája van, a legolcsóbb üveg 6-7, de mondjuk már az is igen jó), viszont a gyümit aranyáron mérik. Bár már sikerült vennem olcsóbban de jelenleg az alma 2 dollár / font tehát több mint 800 kilója. A zőccség vmivel olcsóbb, retket szoktam venni, egy otthon is szokásos csomó (vagy minek nevezik) 80 cent.
Szinte még a legkisebb boltban is az van, hogy pulthoz viszed ami kell, kártyával fizecc akár 5 dollárt is és szépen berakják neked zacsiba a cuccot. A szupermarketekben, meg simán csoportosítják külön zacskókba a különböző tipusu cikkeket, kész:)
Már sikerült 2 olyan sós rágcsálnivalót vennem, amit azóta se sikerült elfogyasztani. AZ egyik chips, és egyszerűen rohadt savanyú amellett, hogy csíp is (ez vmi mexikói specialitás). A másik japán chilis mogyoró(!), ami nem lenne rossz, de bár a számban nem csíp a torkomban igen (wtf).

Kaja,Pia: érdekes tény, hogy fehérek ritkán esznek láncjellegű gyorsétteremben (meki, burgerking…), ritkán esznek átlag mirelit kaját. Ellenben mindegyikből megtalálják a drágábbat, ami tuti jobb is:) Ha ketchupot teszel a pizzára nem értik, igazából még nem jöttem rá ketchupot mihez esznek (olyanhoz nem amihez mi). Zöldsaláta alatt étteremben is random fű között növő gazt értenek és azt esetenként meg is sütik olajban, komojan tök íztelen a cucc. Ja és a paprikás szalámit pepperoninak nevezik, hüjék.
De van egy-két jó 5letük is. Én részemről pl eléggé átálltam amcsi jellegű reggelire: müzli vagy goffri/palacsinta tejjel. Utóbbi mekkenve mogyoróvajjal és málnalekvárral. A müzli is necces cucc: megvettem az otthon tutira íztelen (na jó lisztízű) igazi müzlit, hogy majd bekeverem egy kis csokissal és akkor tuti lesz. Na most a tutira íztelennek láccó cucc tutira széjjel volt cukrozva, olyannyira, hogy alig bírtam első alkalommal letolni.
Apropó édes: kenyér. Normálisat, ami nem édes, 20 perc keresés után majd 5 dollárért lehet kapni (ez mondjuk már magvas, meg teljes meg minden rosseb, de jó is), 700 grammot.
Ebédre általában vmi mirelit tolok max 3 dollár értékben, vagy kiugrok a közeli Subwaybe. Vacsi ha nem fallabdázok akkor fél 7 felé a melóban. Általában vmi megtippelhetetlen mexikói cucc, nem mindig jó. A melóban még az is dícséretes, hogy az italautomatákban minden olcsóbb, mint bárhol máshol, de az energiaital tutira.
Késői vacsi szokott lenni vmi felvágott, vagy halkonzerv.
Ami a piát illeti,a gin még nem fogyott el, de persze egyre kevesebb, a Glenlivettel is meg tudok még vendégelni bárkit vmint a borokat is kóstolgatom, általában fröcs formájában.

WC: plusz egy pont amerikának ebből a szempontból, mert alig látni olyan wc-t, ami taszít. Másrész az esetek 90%-ában van egy külön rekesz az ülöke lefedése céljából kialakított papírnak, és nem üres! Még a munkahelyen is. Az automata lehúzás nyilván mindenhol befigyel.
A repülőn lévő wc-vel kapcsolatban merült fel bennem az, hogy ott micsinálnak a cuccal? Amikor jöttem át a nagy Airbus gépekkel a lehúzás olyan hangos volt hogy sztem egyszerűen kiszippantották a francba a dolgot. De ez mondjuk fura lenne mert akkor a transz-atlanti járatok szárazra fagyott szarnak látszó tárgyakkal bombáznák Dániát, Kanadát stb. Szóval hogyisvanez?

Időjárás: bár nincs 3 nap egymás után hogy ne legyen hétágra szóló napsütés azért már nincs nyári meleg. Reggel felkeléskor(9-10) konkrétan rohadttul fázom, ha egész éjjel nem ment a fűtés. Napközben amúgy simán ingben lehet mászkálni, na nem mintha sokat járnék gyalog:) A hétvégére viszont rossz időt mondanak (8-10fok, eső), pedig most lesznek állat hullámok a környéken. Szóval azt a surfözést még meglássuk, pedig már kinéztem én is 100 dolcsiért a megfelelő ruhát.

Karácsony: jájj. Már LA-ben mikor hullámvasutaztunk is egész nap az ment hogy “I’m dreaming of a white christmas”, november 28-án 25 fokban. Kicsit túlpörgetik.

2008. december 12, péntek Posted by | whatever | , , , , | 10 hozzászólás